Látogatás Gdanskban.

2012.09.05 20:54

A MATASZ Pest Megyei Szervezete látogatása a MATASZ lengyel partnerénél

 

 

A MATASZ 2009. május 09-én együttműködési megállapodást kötött az Association of the 34th Fighter Planes Regiment Reserve Officers and  Aviation Enthusiasts "SOR34PLMISL", lengyel veterán, „tartalékos” szervezettel. A fenti szervezet meghívására a MATASZ Pest Megyei Szervezete képviselői – Érdi Tamás, Dr. Domján Péter, Bíró Sándor, Zorn Attila, Véró Ferenc - és az együttműködési megállapodást 2009-ben a MATASZ nevében kézjegyével ellátó Buth Sándor nyá. ezrdes úr, - akit a lengyel partner személyesen hívott meg – 2012. augusztus 26-28 között rövid látogatást tettek Lengyelországban. A vendéglátók igen tartalmas programot állítottak össze számunkra. A megérkezést követően a Gdynia-tól északra fekvő Rewa nevű kisvárosba kalauzoltak bennünket. A szállásfoglalás után egy tengerparti séta várt ránk, ahol is azon a sétányon mentünk végig, ahol a tenger áldozatául esett lengyel hősök névtáblái sorakoznak. A névtáblák ellőtt megállva mindenkiről kaptunk egy rövid tájékoztatást, ami hírül adta az utókornak nemes cselekedeteiket.

Másnap, azaz hétfőn a lengyel haditengerészeti légierő bázisára látogattunk el, ahol bemutatták azokat a ma is használatos eszközöket melyekkel nap mint nap ellátják szolgálatukat. Büszkén mutatták meg az új, modern irányítótornyot, melyből a térség feletti légi ellenőrzést irányítják. Látogatásunk emlékére egy gyönyörű, a szolgálatukra jellemző festmény reprodukciójával ajándékozták meg csoportunk minden egyes tagját.

A délután az emlékezésé, a tiszteletadásé volt. Csoportunk, lengyel vendéglátóinkkal Zygfryd Naczk-al  és Krzysztof Kozlowski-val együtt egyenruhát öltött és felkereste a lengyel, de nyugodtan mondhatom a világtörténelem egyik legismertebb történelmi helyszínét a Westerplatte-t. Mint ismeretes itt dördült el a második világháború első ágyúlövése 1939 szeptember 01-én. A maroknyi lengyel védő csupán kézi fegyverekkel napokig kitartott a többszörös német túlerővel szemben, példát mutatva ezzel a lengyel népnek hazaszeretetből, kitartásból. A túlerő azonban győzött, de elismeréssel adózott a hős védők előtt. Az itt elesett katonák és hőstettük emlékére az utódok egy monumentális emlékművett emeltek, ahol tiszteletünk jeléül elhelyeztük az emlékezés koszorúit, amit az ide kilátogató sok száz lengyel ember rokonszenve kísért. Megható pillanatokat éltünk át amikor elismerően nyilatkoztak rólunk, katonákról akik bár messziről érkeztünk, de kötelességünknek éreztük, hogy lerójuk kegyeletünket itt ezen a magasztos helyen.

A koszorúzást követően vendéglátóink a történelmi gdanski belvároson kalauzoltak végig bennünket.

A keddi nap is rengeteg élménnyel szolgált. A délelőtt folyamán a lengyel haditengerészet egyik bázisára kaptunk meghívást, ahol megtekinthettük a szolgálatban lévő különböző hajóosztályokat, és tengeralattjárókat. Az egyik ilyen tengeralattjárót kívül belül megnézhettük, így elmondhatjuk, hogy azon kevés magyar katonához tarozunk, akik voltak tengeralattjáróban is, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy merülni nem merültünk.

Látogatásunk utolsó állomása egy kiképző központ volt, ahol a lengyel haditengerészetnél szolgálatot teljesítőknek és a pilótáknak is kötelező a képzéseken részt venni. A kiképző bázis parancsnoka büszkén vezetett bennünket körbe a vezetése alatt álló bázison. Először a csapatmúzeumot tekinthettük meg, majd ezt követően egy igazi „vizsgaelőadás” következett.

 A kiképzés végére mindenkinek rész kell venni egy olyan szimulációs helyzetben, ahol a cél a vízbe esett helikopterből vagy repülőből való kijutás. Ehhez rendelkezésükre áll egy  kb. 10 méter mély óriási medence, különböző szimulációs eszközök és rengeteg berendezés amivel élethű helyzeteket tudnak teremteni. A vizsgázókat búvárok folyamatosan biztosítják, de a víz alatti és az éjjellátó kamerákon keresztül is figyelemmel kísérik tevékenységüket. Lenyűgöző volt az a magabiztosság, ahogy a feladatot a katonák végrehajtották, amit a parancsnok dicsérő szavai is megerősítettek.

Sok tanúsággal szolgált számunkra ez a látogatás. Láthattuk, hogy lengyel katona barátaink nagyon komolyan veszik a katonáik felkészítését, kiképzését, de a legmélyebb nyomot az hagyta bennünk, hogy milyen tisztelettel viseltetnek az aktív állományú katonák a tartalékos illetve a már nyugállományba vonult katonák iránt. Azt hiszem lenni mit tanulni ezen a téren is tőlük.

A viszontlátás reményében köszöntünk el vendéglátóinktól, amire reményeink szerint jövőre vagyis 2013-ban Magyarországon kerülhet sor.

 

 

Bíró Sándor nyá. hőr alezredes

MATASZ Pest Megyei Szervezet elnök

Vissza

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.