Elérhetőségek

 

MATASZ Pest Megyei Szervezet elnöke: Bíró Sándor ny. r. ezredes   Tel.: +36-20/9551-547

1961-ben született Tatabányán. A Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium elvégzése után a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol 1983-ban határőr hadnagyként végzett. 1993-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán népművelés szakos előadói diplomát szerzett. 1997-ben befejezte tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Vezetőképző Intézetében, ahol szakokleveles Humán menedzser diplomát szerzett. 2002-ben elvégezte a Rendőrtiszti Főiskola rendőrszervező (tiszt) képzését. 2003-ban sikeres vizsgát tett a Rendészeti Vezető-, Kutató és Továbbképző Intézet, Mestervezetői tanfolyamán. 2004-ben eleget tett a golyós, sörétes, maroklőfegyver, gáz- és riasztófegyver kezelésére, használatára, a fegyverkereskedelmi és a lövészetvezetői tevékenységre vonatkozó vizsga követelményeinek.

A katonai főiskolát követő első három évben őrszázad parancsnok helyettesi beosztásban dolgozott, majd azt követően 1993-ig a Budapesti Határőr Ezred közművelődési főelőadói beosztását töltötte be. 1993-94-ben ugyanott, mint a tájékoztatási és társadalmi kapcsolatokért felelős főelőadó dolgozott. Ezt követően a humán területen szolgált tovább, 2000-ig, mint pszichológiai szolgálat vezető, majd mint humán osztályvezető. 2006 év végén szolgálati nyugdíjba helyezték.

2012-ben a 2 K Profil Üvegipari KFT. munkaszervezőjeként dolgozott.

Munkája során számos elismerésben részesült, melyek közül kiemelkedik a 2001-ben a Belügyminiszter által részére adományozott dísztőr. A Belügyminiszter 2002-ben határőrségi tanácsosi, majd 2004-ben határőrségi főtanácsosi címet adományozott részére. 2008-ban a sportot felügyelő miniszter elismerő oklevelet adományozott részére az Öttusa VB. sikeres szervezéséért, lebonyolításáért.

2001-2005 között az Adyligeti Rendészeti Sportegyesület elnök helyettese, majd 2005-2007 között elnöke, 2007-től pedig annak jogutódja az Obsitos Sport Klub elnöke.

A Magyar Tartalékosok Szövetségének 2007 óta tagja. 2010-2013 között a MATASZ Ellenőrző Bizottságának tagja. 2011 óta a MATASZ Pest Megyei Szervezetének elnöke. 2013-tól 2016. januárjáig a MATASZ elnökségének tagja.

2014-ben önkéntes műveleti tartalékos szolgálai viszony létesítését kezdeményezte, jelenleg a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia alárendeltségébe tartozó MH Közép-magyarországi Tartalékképző Ezred állományába került beosztásba helyezésre.

2016. augusztus 20-án a Belügyminiszter soron kívül előléptette nyugállományú rendőr ezredessé.

 

 

 

MATASZ Pest Megyei Szervezet alelnöke: Tóth László Tel.: +36-20/9678-732

 

1955-ben született Homoknégyen. Középiskolai tanulmányait Budapesten a József Attila Gépészeti Szakközépiskolában végezete.  A Testnevelési Főiskolán atléta szakedzői végzettséget szerzett.

 A Csepel SC-ben kezdett el sportolni, majd bevonulását követően  1976-tól 1994-ig a Budapesti Honvéd élsportolója volt. Különböző atlétikai számokban 12 szeres felnőtt magyar bajnok és Európa Bajnoki 6. helyezett volt. A magyar válogatottnak 48 alkalommal volt tagja. A Budapesti Honvédtól vonult szolgálati nyugdíjba. Ezt követően sportmenedzseléssel és sportújságírással foglalkozott, a nemzetközi sportújságíró szövetségnek, mint szakíró, a  mai napig tagja.

Több mint tíz éven keresztül – 2016. március 31-ig – vezette a szentendrei laktanya kiképzési és sportobjektumát.

Jelenleg a TOGASPM-ker ZRT. tulajdonosa, mely cég vegyes termékű kereskedéssel foglalkozik.

A MATASZ-nak, szinte a 2001-es megalakulása óta tagja , és azóta is vezeti a szentendrei alapszervezetet (csoportot). Több éven keresztül volt a MATASZ delegált képviselője az AISOR konferenciákon. 2011-es első megválasztása óta betölti a MATASZ Pest Megyei Szervezetének alelnöki funkcióját.

2016. áprilisa óta a MATASZ elnökségének tagja.

 

MATASZ Pest Megyei Szervezet elnökségi tagja: Dr. Bardócz-Tódor András Tel.: +36-70/601-9518

 

1951-ben született Budapesten. 1968-ban szerzett szerszámkészítő szakmunkás bizonyítványt a MüM 21. sz. Szakmunkásképző Intézetben. 1976-ban végzett az ELTE TTK-n csillagász, középiskolai fizikatanár szakon. 1992-ben sikeresen vizsgázott az Amszterdami Egyetem (University of Amsterdam) Tanárképző Karának „Experts in developing and implementing schoolmanagement courses” tanfolyamán. 1995-ben szerzett DR. UNIV. fokozatot a Budapesti Műszaki Egyetemen alkalmazott fizikából. 1999-2000-ben minőségirányítási vezető auditor képesítést szerzett a BVQI, illetve a TÜV-Akademie Rheinland tanfolyamain. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen igazgatásszervező szakot végzett 2003-ban.

2008-ig a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság XII. kerületi Kirendeltsége állományában volt a Lakosságvédelmi szakalegység, Kitelepítési és elhelyezési szakalegység, Kitelepítési-elhelyezési raj, gyülekezési-elhelyezési őrs, gyülekeztetési felelős beosztásban. 2009-ben tett vizsgát golyós, sörétes és marok lőfegyver megszerzéséhez és tartásához. 2010-ben polgárőr emelt szintű alapismereti vizsgát tett.

2014-ben vizsgázott lövészetvezetői ismeretekből a Magyar Sportlövők Szövetsége Technikai és Versenybíró Bizottsága előtt. A sikeres vizsga alapján a BRFK, számára a lövészetvezetői tevékenység végzését 2014. április 18-ától engedélyezte, mely időponttól a MATASZ Pest Megyei Szervezete által havonta tartott lövészeteken rendszeresen részt vesz a lövészetvezetői teendők ellátásában.

2014/15-ben szakmai vezetője volt a „A hazafias és honvédelmi neveléshez digitális tartalom és módszertan kidolgozása” TÁMOP-3.1.2-12/1 projektnek.

A MATASZ Pest Megyei Szervezetének 2009-óta, a Pest Megyei Szervezet elnökségének 2015. óta tagja.

 

 

MATASZ Pest Megyei Szervezet levelezési címe: 2013. Pomáz, Gárdonyi Géza utca 4.

E-mail:    matasz.pestmegye@gmail.com

   

Üzenet

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.